Elveszett Napok -- háttértörténet és tarot

by - március 29, 2016


Az írásnak van egy olyan sajátos jellegzetessége -- legalábbis én ezt vettem észre --, hogy sokszor egészen más lesz a kész történet, mint aminek indult. Amikor közel hét évvel ezelőtt kitaláltam, hogy én márpedig három viktoriánus-korabeli orvosról fogok írni, akik összeesküvést szőnek, fogalmam sem volt róla, hogy a végeredmény az lesz, aminek első állomása A bosszúszomjas doktor. Szerencsére az eredeti ötletem tudományos szempontból megvalósíthatatlannak bizonyult (még mindig szeretve őrzöm az e-mailt, amiben egy geológus kifejti, miért), ezért aztán a természetfelettihez nyúltam, elvégre, ahol a természet törvényei csődöt mondanak, ott egy kis varázslat mindig célt ér. :)
Úgy alakult, hogy ez a döntés meghatározta az egész történetet. Ahol eddig csak sötétség uralkodott London utcáin, ott most már lidércek settenkedtek az árnyékokban, és okkultisták tornyai fúrták át magukat a fénybe. Mágusok, boszorkányok és alkimisták irányították a birodalmat, és bárki úgy dönthetett, hogy a nyomdokukba lép -- akár titokban is, nehogy elveszítse a jó hírét.

Talán az egyik legszembetűnőbb dolog a regényben a fejezetek címe lett: ahogy az már néhány illusztrációról is kiderülhetett, a tarot nagy arkánumának lapjai szolgálnak címül. Ez összesen 22 kártyalapot jelent, nullától huszonegyig, a Bolondtól a Világig. Az első kötet az első hét lapot öleli fel.

Forrás: Wikipédia
Amellett, hogy a tarot a legősibb történetek motívumaira épül, minden kártyának sajátos "személyiségjegyei" vannak: a nagy arkánumban például huszonkét archetípus jelenik meg. Leonard Spencer, a regény címszereplője megtestesíti a Bolondra jellemző tulajdonságokat: tapasztalatlan, meggondolatlanul vág bele valamibe, amit nem ismer.
Oldalt az egyik legismertebb pakli, a Rider-Waite-Smith tarot Bolondja látható, ha egy kicsit több szimbolizmusra vágysz: az ifjú az eget nézi, és nem is törődik a lába előtt tátongó mélységgel. A hegyekbe készül, de csak egy könnyű batyut csomagolt magának – maga a testet öltött kalandvágy és könnyelműség!

Minden történetnek a Bolond a főszereplője, hiszen rá várnak azok az élmények, tapasztalatok, amelyek során megedződik, és hőssé vagy épp gonosztevővé válik.

Valószínűleg már ennyiből is kiderülhetett, hogy a regényben visszaköszönnek majd a tarot elemei – többek között az egyik szereplő is foglalkozik kártyavetéssel. :)

Ha kíváncsi vagy a többi szereplőre/kártyára is, szívesen írok róluk bejegyzést.
A bosszúszomjas doktor április 21-én jelenik meg a Főnix Könyvműhely gondozásában, én pedig a Könyvfesztiválon dedikálom majd.

Remélem, tetszeni fog! :)


Ez is tetszhet

0 megjegyzés