Évem rajzokban

by - január 08, 2023

A blog ugyan pihenőpályán van, de úgy éreztem, hogy az éves rajzos összefoglaló számára még mindig itt van a legjobb hely.

Miután 2021 végén pontot tettem az Elveszett Napok végére, teljes erőbedobással az új regényemre koncentrálhattam, ez pedig természetesen azt jelentette, hogy szinte csak ennek a karaktereit rajzoltam – leginkább vámpírokat :D

2022-ben megtaláltam életem ecseteit, amiknek segítségével végre kialakítottam magamnak egy igazán "streamlined" munkafolyamatot. Összesen 130 rajzot fejeztem be, ezek nagy része pedig az egyes szereplőkhöz kapcsolódó referencia, illetve konkrét regényillusztráció volt: alig várom, hogy megmutathassam őket!

De addig is elhoztam a 12 kedvencemet tavalyról, fogadjátok őket szeretettel:

Január: Templomi szieszta
Procreate, 11" iPad Pro tableten
Ez a legelső rajzom volt 2022-ben, és egyből a januári kedvenc is lett belőle: itt kezdtem lágyítani a bőr árnyékolását, mert zavartak az éles vonalak. Ha szemfüles vagy, az üvegablak ismerős lehet egy tavalyi rajzomról ;)
Február: Millie & Ingrid
Procreate, 11" iPad Pro tableten
A tavalyi magnum opusom újragondolt verziója, mivel mostanra már teljesen kialakultak és felismerhetővé váltak a szereplők :D Ez a kettő a szívem csücske, és azt hiszem, ez az egyik kedvenc róluk készült rajzom.
Március: Régi barátok
Procreate, 11" iPad Pro tableten
Ingridet azért élmény rajzolni, mert hozzá képest a legtöbb karakter tökmag. Ez a darab egy sorozat része, ahol is párban rajzoltam a regény szereplőit, de nem a megszokott kombinációkban – Phi és Ingrid például azért kerültek össze, mert nagyjából háromezer éve ismerik egymást.
találsz róluk videót az instagramomon és a TikTokomon is
Április: Gladys
Procreate, 11" iPad Pro tableten
Áprilisban belevágtam egy szokatlanul nagy projektbe: úgy döntöttem, az új regény minden egyes szereplőjét lerajzolom – koporsó alakú keretben, hátuk mögött egy ólomüveg ablakkal. Ritkán vágom ekkora fába a fejszémet, és két teljes hónapba telt befejeznem őket. Az első portré Gladysről, az egyik mellékszereplőről készült – összesen két jelenete van, de imádom rajzolni :D
találsz róla videót az instagramomon és a TikTokomon is
Május: Ez a bolond
Procreate, 11" iPad Pro tableten
Májusban még mindig a portrékon dolgoztam, és végül be is fejeztem őket. A kedvencem az oldalt somolygó fiatalember lett: szinte soha nem használok ennyi zöldet a rajzaimon, de annyira tetszik a végeredmény, hogy muszáj volt őt választanom a hónap rajzának :)
találsz róla videót az instagramomon és a TikTokomon is
Június: Gladys ismét
Procreate, 11" iPad Pro tableten
Júniusban találtam rá életem ecseteire. Amióta digitálisan rajzolok, azzal küszködöm, hogy megtaláljam azt a kontúrecsetet, amivel kicsit skicc-szerűbb körvonalakat tudok húzni – és végre szembejött a tökéletes készlet. Ezen felbuzdulva még egy szett karakterrajzot készítettem, és természetesen Gladysről készült el az első ;)
találsz róla videót a TikTokomon
Július: Vámpírfogak
Procreate, 11" iPad Pro tableten
Júliusban nyaraltam is, a második hatalmas projekttel is szöszöltem, szóval nem rajzoltam annyit, mint szerettem volna – de azért akadtak emlékezetes darabok, mint például ez itt oldalt. Nemcsak az Ingrid haján átszüremlő fényre vagyok büszke, de Millie arckifejezésére is :D
Augusztus: Csak a szíved kell neki
Procreate, 11" iPad Pro tableten
Ekkortájt jött ki a Rasmus egy új videóklippel, én meg úgy rágyógyultam, hogy rögtön három rajzhoz is alapul vettem a képeit és a színvilágát :D Nagyon élveztem ezt a szettet, mert olyan szögekben rajzolhattam le a karaktereimet, mint előtte még soha, és a végeredményt is imádtam. Nehéz volt csak egyet választanom közülük, de végül ez lett a befutó.
Szeptember: Aurora Borealis
Procreate, 11" iPad Pro tableten
Nem tudom megunni Ingrid és Millie közös rajzait – főleg, mert mindkettőjüknek hosszú haja van, ami külön plusz pont :D Ezen a képen a türkiz és a halványlila árnyalataival szerettem volna dolgozni, félúton pedig rájöttem, hogy ezt a kombinációt az északi fénynél is láttam már – így nem haboztam erre építeni a végleges kompozíciót.
találsz róla videót a TikTokomon
Október: Első rész
Procreate, 11" iPad Pro tableten
Októberben nekiláttam illusztrálni az új regényt. Konkrét elképzelésem volt arról, milyen látványvilágot szeretnék, és tőlem szokatlan módon alaposan el is terveztem, mielőtt belevágtam :D Ez lesz az első regényem, amit 100%-ban digitálisan illusztrálok, a hónap kedvenc rajza pedig egyértelműen az első részhez készült, dupla oldalas kép lett – remélem, ti is legalább annyira imádjátok majd, mint én <3
November: Negyedik rész
Procreate, 11" iPad Pro tableten
Nagyjából egy hónapba telt megrajzolnom a bonyolultabb, kétoldalas illusztrációkat. Akadt, amelyikkel megszenvedtem, illetve olyan is, amelyiket háromszor újra kellett gondolnom, mert az eredeti ötletem nem működött a gyakorlatban... de végül befejeztem az összeset. Nehéz volt választanom, de végül ez a darab lett a hónap kedvence.
December: Téli napszállta
Procreate, 11" iPad Pro tableten
Ez a rajz vagy egy hónapig ült a vázlataim között, mielőtt elszántam magam, hogy rendesen kidolgozzam – de az eredmény magáért beszél. Imádok naplementéket rajzolni, de kivételesen nem a szokásos narancsrózsaszín színvilággal akartam dolgozni, hanem egy fakóbb, téliesebb palettával, ami a regényhez és Phihez is jobban passzol :)

Ez természetesen nem az összes rajz, amit idén elkészítettem, szóval ha nézelődnél még, lesd meg ezeket a platformjaimat – amúgy is jóval aktívabb vagyok rajtuk, mint itt:
Imre Viktória Anna - szerzői oldal facebook    |    instagram    |    twitter    |    TikTok

Ez is tetszhet

0 megjegyzés