Valószínűleg sokan nem tudjátok, de a 2011 végén megjelent Kísértés Rt. a történet második verziója. Az eredetit 2006-7-ben írtam (az első fejezeteket egészen pontosan a Vidámpark információs bódéjában ülve), és még annak ellenére is cirka száz oldallal rövidebb volt a véglegesnél, hogy jóval több olyan jelenetet tartalmazott, amiket később könyörtelenül kigyomláltam.
Hogy miért volt erre szükség? Nos, aki jó matekból, az már kiszámolhatta, hogy a Kísértés Rt. 1.0 befejezésének idején tizennyolc éves voltam. Na már most, vannak, akik ennyi idősen már homéroszi eposzokat írnak, de én nem tartoztam közéjük. A cselekmény véletlenszerűen folyt; a szereplők jelleme nedves agyagra hajazott képlékenység szempontjából, és a jelenetek egy része csak úgy lógott a semmiben. Azt viszont tudtam, hogy az ötlet jó – ezért fogtam magam, és megírtam még egyszer, ezúttal úgy, hogy elképzelésem is volt róla, mit csinálok.

Arra gondoltam, megmutatok néhányat azokból a jelenetekből, amik nem élték túl az 1.0-ás verziót. Ha olvastad a könyvet, akkor fogadd úgy ezeket, mint némi vázlatos extrákat – ha pedig te magad is írsz, akkor talán érdekes vagy tanulságos lehet, hogy mi nem akadt fenn nálam a rostán. ;)

Ja, remélem, mondanom sem kell, hogy ha nem akartok spoilerekbe botlani, akkor a bejegyzés további részét a Kísértés Rt. elolvasása után ajánlom.


Az első részlet London legnépszerűbb etikaprofesszorának és újdonsült feleségének közreműködésével:

"Angelus ijesztő, meredt szemmel bámult a hófehér fürdőszoba óriási tükrébe. Hosszú karmai éles csikorgást csaltak elő az üvegből.

– Olyan gyönyörű vagy – ölelte át váratlanul újdonsült férje. – Legszívesebben felboncolnálak, hogy megcsodálhassalak belülről is.

Angelus megszállottan sziszegett, de Phaniel kivételesen egy meglepően biztonságos pozíciót vett fel, így neje karmai nem szelték le a fejét.

Phaniel óvatosan eltűrt egy fakó tincset Angelus sérült jobb szeme elől, és végighúzta hosszú ujjait az apró hegeken, amik körülvették.

– Ha szeretnéd, választok neked egy új szemgolyót a gyűjteményemből – súgta a sápadt fülbe.

Angelus mintha kissé meglepődött volna – már ha nála a meglepetés jeleként értelmezhető, ha még a szokottnál is jobban elkerekedett egyetlen szeme –, és már nem is akarta annyira kioltani Phaniel öröklétét. Alig észrevehetően bólintott egyet.

A férfi elmosolyodott, és megragadva Angelus vékony csuklóját, átvágott a nappalin. A fehér bőr ülőgarnitúra halványrózsaszín árnyalatban fürdött a gyenge hajnali fényben. Phaniel kifejezetten undorítónak találta, és elhatározta, hogy amint lehetősége adódik rá, beszerez egy hatékonyabb sötétítőfüggönyt a steril hatás megőrzése végett.

A két angyal megállt egy hófehér kredenc előtt. Nem volt rajta semmi különös a beteges, sápadt világosságot ontó fénycsöveket leszámítva, amelyek láthatóvá tették az üvegpolcokon álló, különösen díszes ibrikeket, bennük a szemgolyókkal.

– Ez a huszonöt üveg a gyűjteményem dísze – húzta ki magát büszkén Phaniel. – Ádám és Éva, Káin és Ábel, meg még sokan mások a történelem sodrából. Nagy Sándor! Napóleon! Terveim szerint egyszer Lucifer, Maara és Pandora úrnő látószervei is ide kerülnek majd. Melyiket szeretnéd?

Angelus elkerekedett szemmel vizslatta a lenyűgöző kínálatot, majd rábökött egy vizenyős párra, a legalsó sor harmadik üvegében.

– Hasfelmetsző Jack – Phanielt ismét elöntötte a szerelem. – Kitűnő választás, szívem. Máris beoperálom neked."

Bár szenvedélyesen imádom Phaniel és Angelus párosát, és az 1.0-ás verzióban több jelenetben is szerepeltek együtt, arra jutottam, hogy lehengerlőbb hatást kelt, ha a mennybéli találkozásukat követően egy darabig nem kerülnek elő. A könyvben Pandora megemlíti, hogy Phaniel engedélyt kért nősülésre, de elsőként Serene és Euterpé azok, akik személyesen is megismerkedhetnek az elbűvölő Mrs. Hope-pal.

Közvetlenül Lucifer száműzése után járunk, lényegében még a Menny kapuja előtt:

"Lucifer a kilenc Múzsa felé fordult.

– Azt hiszem, legjobb lesz, ha a bemutatkozással kezdjük. Az én nevem Lucifer, és ezentúl az én beosztottjaim lesztek. Van kérdés?

Az egyik, szénfekete hajú lány felemelte a kezét. Lucifer ránézett.

– Neved?

– Melpomené.

– Beosztásod?

– Kerub.

– Nagyon jó! – bólogatott Lucifer. – Nos, mire vagy kíváncsi, Melpomené?

A lány megköszörülte a torkát, és csípőre tette a kezét. Egészen úgy festett tőle, mint Pandora egy fél órája, éppen csak jó pár évvel fiatalabb külsővel.

– Munkakörülmények, időbeosztás, fizetés, speciális juttatások, szabadnapok száma, betegbiztosítás… – hátrapillantott. – Kihagytam valamit?

– Én szeretnék egy szárnymelegítőt – tette hozzá az egyik ex-angyal lelkesen. – Rózsaszínűt.

– Szárnymelegítő a kis hölgynek – bólintott Lucifer, majd visszafordult Melpomenéhez. – Kezdjük a speciális juttatásokkal. Kaphattok szarvakat, nyílvégű farkat, karmokat.

– Unom a tollakat – nézett rá szúrósan Melpomené. – Cseréld ki a szárnyaimat. Ha képes vagy rá, elfogadlak főnöknek.

– A fenébe – suttogta megbűvölve Lucifer. – Pontosan olyan a szemed, mint Pandorának. Ezen sürgősen változtatnunk kell.

Végigsimított a lány arcán, és hosszan megcsókolta az ajkait. A csók nyomán Melpomené teste átalakult: farka és szarvai nőttek, szemében összeszűkült a pupilla, akár egy macskának, szárnyai denevérszárnyakká változtak.

Melpomené elégedett arccal végigpillantott magán, majd felpofozta Lucifert.

– Nincs több molesztálás, értve vagyok, Főnök?

– Tökéletesen – vigyorgott Lucifer, majd körbehordozta aranyló tekintetét a nyolc másik angyalon. – Nos, hölgyeim, ki lesz a következő?"

Az első verzióról tudni kell, hogy más felépítése volt, mint a véglegesnek: az első része a "Genezis" címet viselte, és többé-kevésbé Lucifer és démonlányai kalandjairól szólt a Pokolban, illetve később a Földön (pl.: a Pokol renoválása, Angelus támadása, az első bűnös megkísértése). Csak a második részben csatlakozott be Serene, és vette kezdetét a lelkéért folyó verseny.
Beláttam, hogy bármennyire szórakoztató is a friss démonok csetlése-botlása, nem jó ötlet félbevágni egy könyvet. Kidobtam tehát a jelenetek nagy részét, benne hagytam a legelsőt (ez a könyv második fejezetében található), és egy-két bekezdés formájában szétszórtam a fontosabb eseményeket.

Közvetlenül azután, hogy Pandora szeráfot készített Jillianből:

"– Leírhatatlanul nagylelkű vagy úrnőm – csókolta meg Pandora előrenyújtott kézfejét Anachel. – Hatalmad, bölcsességed és szépséged bearanyozza a Mennyet és a Földet is.

– Jó fiú vagy – paskolta meg angyala fejét kuncogva Pandora. Imádta, ha hízelegnek neki, pláne, ha épp ki is érdemelte.

Jill némileg idegenkedve figyelte a jelenetet.

– Most nekem is udvarolnom kellene? – kérdezte, amikor Anachel felegyenesedett. Kommentárjával elérte, hogy a férfi fülig vörösödjön.

– Hagynom kellett volna, hogy Lucifer kaparintsa meg a lelked – csikorgatta a fogait Pandora. – Most őt idegesítenéd halálra a magvas bölcsességeiddel, és nem engem.

Anachel úgy vélte, kifejezetten veszélyes Jillre nézve, ha további perceket tölt Pandora társaságában, ezért megragadta a lány csuklóját, és egy tiszteletteljes meghajlás kíséretében faképnél hagyták a Teremtőt.

– Csak rá akartam világítani, mennyire felsőbbrendűen viselkedik – pufogott Jillian két perccel később a buszmegállóban.

– Ő az Isten, Jill – csóválta a fejét Anachel. – Az egész világmindenségben neki van a legtöbb joga, hogy felsőbbrendűen viselkedjen. Ha nem vigyázol a nyelvedre, még képes, és Lucifernek ad, hogy a kéjhölgye legyél.

– Engem soha nem kapna meg Lucifer – komolyodott el hirtelen a lány. – Van valakim, akit teljes szívemből szeretek, de egy időre elveszítettem róla az összes emlékemet. Hűséges akarok maradni hozzá, ezért előbb lennék újra öngyilkos a Pokolban, mint hogy engedjek egy másik férfinek.

Egy csapásra eleredt az ólomszürke égből a hűvös eső, jótékonyan leplezve Anachel kicsorduló könnyeit."

Mint látható, Pandora sokkal inkább egy önhitt, apró méregzsák volt az 1.0-ás verzióban, mint később, a könyvben. Amellett, hogy eredetileg nem éppen ilyen Istent képzeltem el (naivat és kicsit hiút igen, de nem undokat), a viselkedése állandóan hullámzott – akárcsak az angyaloké, akik sokszor teljesen ütődötten viszonyultak az eseményekhez, máskor viszont gyanúsan éleslátó megjegyzéseket tettek (mint Anachel a fenti részletben).


Természetesen a fentieken kívül rengeteg másik részlet is a kukában végezte, és a méltóságom megőrzése végett inkább nem tenném közszemlére a teljes kéziratot. Elégedjetek meg tehát azzal, hogy pontokba szedtem nektek az érdekességek zömét:

Nos, szerintem már ennyiből is kiderült, hogy egy egészen másféle Kísértés Rt. volt ez, mint ami végül a kiadóhoz – és hozzátok – került...

Remélem, élveztétek ezt a rövid utazást a múltba. A tanulság a következő:

1. Csak azért, mert valami elsőre rendkívül szórakoztató, még nem jelenti azt, hogy másoknak is az lesz
2. Csak azért, mert valami pár év távlatából rémesen ciki, még nem jelenti azt, hogy nem lehet minőséget kovácsolni belőle
3. Ne sajnáld kidobni, ami nem működik vagy felesleges
4. Nem szégyen elölről kezdeni: az eredmény kivétel nélkül mindig jobb lesz ;)