Úgy vettem észre, hogy az előző részt érdeklődéssel fogadtátok, ezért nem halogattam tovább, és megírtam a második kötet, A tébolyult doktor illusztrációihoz és egyben szereplőihez kapcsolódó elemzést is.

Örömmel jelentem, hogy akkor is teljes nyugalommal olvashatjátok ezt a bejegyzést, ha a második kötetet még nem olvastátok (sőt, szerintem az se nagy baj, ha még A bosszúszomjas doktor sincs a befejezett könyveitek között – bár most már illene, hogy ott legyen! :D), mert nem lövök le benne semmiféle fontos fordulatot. Természetesen egyes illusztrációk A tébolyult doktor olvasását követően még több értelmet nyernek majd. ;)

A Nagy Arkánum hetedik lapját nevezik Diadalszekérnek is, de mivel én az egyes szereplőkhöz kapcsoltam a kártyákat, ezért a "jármű" helyett inkább a "vezetőt" emeltem ki.

A Kocsihajtó a haladás, az akaraterő, az utazás lapja: olyan életszakaszra utal, amelyben kiléptünk az ismeretlenbe, és gőzerővel haladunk a cél felé. A Rider-Waite-Smith pakliban a kocsit egy fekete és egy fehér szfinx húzza; ők az ellentétek harmóniájából nyert erőt szimbolizálják.

Ha a lapot személyként értelmezzük, akkor olyasvalakire kell gondolnunk, aki mindig aktív, állandóan egy cél felé halad, és mindig egyre messzebb teszi a végállomást. Úgy tűnik, sosem boldog azzal, amit elért; inkább csak fogja magát, és elindul a következő kalandra. Sietősnek tűnik, és azonnali eredményeket követel, aki pedig nem képes tartani vele az iramot, azzal türelmetlen. Lehet, hogy túlságosan becsvágyó, és semmi sem riasztja vissza attól, hogy elérje a célját.

A bosszúszomjas doktorban nem derül ki sok Ambrose és Philip régóta halott apjáról – A tébolyult doktorban annál több. Dr. Campbellről tudni, hogy a felesége halála teljesen kifordította önmagából, és soha nem sikerült neki kikecmeregni a gyászból. Hiába akadt segítsége, sosem tudta igazán elengedni Laetitiát és a veszteség fájdalmát – ez pedig újabb és újabb őrültségekre sarkallta. Az eredeti lap szimbolikájából a fekete-fehér kontrasztot tartottam meg az illusztrációnál: George sötét színei az élet, az anyagi világ, a föld és a gyász megtestesítői; Laetitia hófehér, kétdimenziós alakja pedig a halál, az anyagtalanság és a szellemvilág szabadságának szimbóluma.

Aki a Rider-Waite-Smith rendszerét ismeri, az itt bizonyára felkapja a fejét, és megjegyzi: "De hát a nyolcadik lap az Erő kellene, hogy legyen!". Nos... igen is és nem is.

Mielőtt a Rider-Waite-Smith pakli meghódította a világot és több ezer új paklit inspirált, az Igazság állt a 8., az Erő pedig a 11. helyen. Példának ott a Marseille tarot, az egyik legrégebbi európai pakli. Hogy a RWS pakli miért cserélte meg a kártyákat, arra most nem akarok kitérni, mert oldalakat lehetne megtölteni vele, de a lényeg az, hogy amennyiben összefüggő történetként szeretnénk értelmezni a Nagy Arkánumot (márpedig nekem ez a célom), úgy az Igazság jön előbb. Hogy miért?

Mert az Igazság a józanul hozott döntések és a következmények lapja. Minden tett elnyeri a méltó jutalmát, és ezen nincs mód változtatni. Ez az egyik első dolog, amit minden ember megtanul az életről, ezért korábban kell jönnie, mint az Erőnek, amely a mélyebb önismeret lapja. Az Igazság megtestesítője hasonló ahhoz az allegórikus alakhoz, akivel bizonyára már találkoztatok: karddal és mérleggel felszerelkezett nő, sokszor bekötött szemmel, hogy pártatlan maradhasson.

Mint személy, az Igazság olyasvalaki lehet, aki általában tárgyilagos, hideg, és mindent racionálisan próbál szemlélni, hogy a legkiegyensúlyozottabb döntésre jusson. Ez a döntés azonban gyakran nem foglalkozik mások érzéseivel – elvégre azok hibásnak, feleslegesnek tűnnek a számára. Neki az számít, hogy gyorsan és logikusan megtalálja a legjobb utat.

Servilia Morganre úgy passzol a fenti leírás, mintha csak róla mintázták volna a lapot. Ő Hieronymus Bell anyja, aki – ez nyílt titok – a születése után mindössze egyetlen órával fogta a fiát, és egyszerűen odaadta az apjának. Rideg, távolságtartó nő, akit kizárólag az alkímia érdekel, és akit az alkimisták céhében szinte kultikus tisztelet övez. A tébolyult doktorban bebizonyítja, hogy ha pártatlan döntések meghozataláról van szó, akkor nála nincs alkalmasabb a feladatra. Az illusztráción kard helyett tollszárat adtam a kezébe – hiszen mind tudjuk, hogy az utóbbi néha sokkal veszélyesebb fegyver. ;)

A Remete a csendes visszavonulás, az önvizsgálat lapja. Ha feltűnik, általában arra figyelmeztet, hogy ideje kivonnod magad a mindennapok nyüzsgéséből, és lelassítani egy kicsit, hogy megtaláld a probléma gyökerét. Ha hallgatsz rá, akkor jutalmad a "világosság" lesz: a válasz, amit kerestél. A kártya szürkés színei és a díszítések hiánya azt mutatják, hogy a teljességhez nincs szükség földi javakra, mert azok csak elvonják a figyelmet a lényegről.

A Remete-jellegű személy egyedülálló ember, aki a saját társaságát részesíti előnyben másokéval szemben; visszavonuló, gyakran csendes és halk. A többi ember számára magányosnak tűnhet, de épp ez a tulajdonsága teszi lehetővé számára, hogy figyeljen és tanuljon a környező világból. A csendessége folytán az új bölcsesség beáramolhat az életébe.

Septimus van Haelit, avagy Westmorland grófja nem szokványos remete-alkat, mégis remekül illik rá a fenti jellemzés. Mivel alaposan megválogatja, kit enged közel magához, ezért a legváltozatosabb pletykák keringenek róla. Annyi bizonyos, hogy jóval több szállal kapcsolódik a Londonban folyó eseményekhez, mint azt bárki gondolná: a Remetéhez hasonlóan az a típus, aki a háttérből figyeli, hogyan csetlenek-botlanak a játékosok. S amikor végül megmutatja magát, akkor könnyen lehet, hogy nem egészen a megvilágosodás ajándékát adja át a beavatottnak...

A tarotban a Sors kerekét Szerencsekeréknek is nevezik, és általában vagy egy fordulópontra utal, vagy arra igyekszik emlékeztetni, hogy a szerencse forgandó, és minél inkább próbálnánk ügyeskedéssel a saját hasznunkra fordítani, annál valószínűbb, hogy végül bennünket is magával ragad a sodrása – akárcsak a Rider-Waite-Smith kártyán a keréken ülő alakokat.

Mint személy, a Sors kereke hazárdőr, aki gyakran kockáztat, és olyan sűrűn változtatja a személyiségét, hogy kiismerhetetlen. Gyorsan lohol végig az életen és az érdeklődési körein, de gyakran belebonyolódik ebbe a szüntelen változásba, és nehezen tud úgy igazán koncentrálni bármire.

Bár Meredith Sinclairről nem sok minden derül ki A bosszúszomjas doktorban, annyi igen, hogy nem túl jó anya. Sem példás feleség. De még szeretőként sem igazán jeleskedik, ha Leónak hinni lehet – bár ő nem a leghitelesebb forrás, ha emberismeretről van szó...

Meredithre épp azért passzol remekül a Sors kereke, mert képtelen megtalálni a helyét a világban. Arisztokrata, de finomság nélkül; feleség, aki lépten-nyomon csalja a férjét; szerető, akit a legkisebb mértékben sem érdekel a partnere; és... nos, csapnivaló anya, aki a saját céljaira használja fel a gyerekeit. Nem csoda, hogy ezek után az özvegyi szerep sem megy neki igazán. Bármivel próbálkozik, azt csak felületesen képes magára ölteni, és már lép is tovább: szüntelenül változik, akár a hold.

Az Igazság lapnál már szóba került, miért ragaszkodtam az eredeti számozáshoz. Az Erő lapján az oroszlán az ember legbelső ösztöneit – az úgynevezett "állatias" énjét – szimbolizálja, amelyet a fiatal nő nem erőszakkal, hanem a gyengédségét használva szelídít meg. Nem az ösztönök feletti győzelmet jelenti tehát a kártya, hanem arra figyelmeztet, hogy ha nem akarjuk, hogy a tudatalattink legyűrjön bennünket, akkor muszáj szembenéznünk vele, és megértenünk, hogy nem ártani akar. A szenvedély és az értelem harmóniájáról van itt szó.

Az Erő energikus, akaraterős, erőteljes, társaságkedvelő személy. Szenvedéllyel és bátran néz szembe az élettel, magához ragadva minden lehetőséget, ami az útjába akad – és ha kudarc éri, azt egyenes háttal viseli. A kezében tartja a helyzetet, gyakran jó vezető. Kifejezetten érzéki is lehet, aki élvezi a test örömeit, és kihasználja a vonzerejét és az energiáját, hogy elérje a célját.

Hestia, akit az alkimisták céhe erős és céltudatos nőnek nevelt, ugyanolyan szakértelemmel zabolázza meg a legvadabb lángokat is, mint az Erő lapján szereplő nő az oroszlánt – és tesz róla, hogy közben egy árva verejtékcsepp se csorduljon le a homlokán. Bár szeret rendíthetetlennek mutatkozni, nem szégyelli megmutatni a harcban szerzett sebeit sem, elvégre azok csak tanúsítják, hogy nem fél a kétkezi munkától. Ami pedig az érzékiségét illeti, arról Hieronymus Bell tudna mesélni...

Ellentétben a baljósan hangzó névvel, az Akasztott vagy "Akasztott ember" lap nem kivégzésre utal, hanem egy passzív időszakra, amelyet jobb elfogadni, mint küszködni vele, mert a végén egy kicsit okosabbak leszünk, és megérik az idő a továbblépésre. Az eredeti lapon az Akasztott fejjel lefelé lóg, és glória veszi körül, mint a szenteket: ezt itt a megvilágosodás jelképeként értelmezhetjük. A lap tehát nem büntetésről szól, hanem egy áldozatról, amit a tudás megszerzése érdekében hozunk. Hasonlítani szokták Odin áldozatához is, amikor három napig lógott egy fán, hogy megszerezze a tudást, de ha a mindennapi életre alkalmaznánk, akkor lényegében csak arról van szó, hogy más nézőpontból kell szemlélnünk a dolgokat egy darabig, amíg meg nem találjuk a megoldást.

Mint személy, az Akasztott egy misztikus, aki gyakran végletes spirituális érzéseket él át – főleg magányt, kétséget és bánatot, amit később örömteli időszak követ. Mindig másképp gondolkodik, mint mások – nem szándékosan, hanem azért, mert egészen máshogy látja a világot, mint a többi ember.

Angela Sinclair első látásra nem épp egy mélyen spirituális személynek tűnik, ám A bosszúszomjas doktor elején elszenvedett megrázkódtatás egészen kifordítja magából, és onnantól kezdve a legkiszámíthatatlanabb pillanatokban mutatja meg a misztikus oldalát. Bár A tébolyult doktor túlnyomó részét – érthető okokból – kénytelen passzívan tölteni, még így is szerez néhány kényelmetlen percet azoknak, akik alábecsülték. 

Mivel nem akartam, hogy az illusztráción fejjel lefelé lógjon, ezért inkább egy kissé "hagyományosabban" vettem az akasztás fogalmát. Az Elveszett Napok köteteinek fontos motívuma a kígyó, amely ezen a rajzon kötélhurokként tekeredik Angela nyakába.

A kártyalap, amivel az összes filmben riogatni szokták az embereket, nem is olyan ijesztő, ha ismerjük a jelentését. ;) Elég a természet körforgására gondolni: ami megszületik, az felnő, és előbb vagy utóbb eléri a vég, ám a maradványaiból új élet fakadhat. A Halál lap szinte soha nem konkrét halálesetet jósol meg, hanem valaminek az elmúlását, aminek elérkezett az ideje. Lehet ez egy régóta húzódó projekt befejezése, vagy egy életszakasz lezárása. A lényeg az, hogy magunk mögött hagyunk valamit annak érdekében, hogy helyet csináljunk az újnak.

A Rider-Waite-Smith lapon a halál teljes pompájában lovagol, és kénytelen behódolni előtte király és földműves – de még a püspök is. Ahogy a középkorban kialakult danse macabre (Haláltánc) is megmutatta, a halál a nagy egyenlítő, aki előtt minden ember pontosan ugyanolyan, és aki senkivel nem tesz kivételt.

Ha személyként szeretnénk leírni, a Halál morbid személyiség, aki mindig szem előtt tartja a saját és mások halandóságát, és ezen gyakran töpreng. Fekete humora van, de ennek ellenére (vagy talán épp ezért), rendkívül szórakoztató. Mivel tisztában van a halál elkerülhetetlenségével és közelségével, minden lehetőségre nyitott, és próbál segíteni mindenkinek, hogy teljes élete legyen, amíg lehet.

Azt hiszem, azzal mind egyetérthetünk, hogy Ambrose meglehetősen sajátos személyiség – ami nem is csoda, tekintve, hogy az Alkony-házban nőtt fel. Ha ez még nem lenne elég, bizonyos... boszorkányos tulajdonságokkal is küszködik, ez pedig rányomta a bélyegét arra, ahogyan a világot látja. Ki nem állhatja a társadalmi különbségeket és a képmutatást, emiatt bárkinek segít, ha arra érdemesnek tartja – amikor azonban bal lábbal kel fel, olyankor meglehet, hogy belőle válik a Kaszás...

Mit gondoltok, passzolnak a lapok a szereplőkhöz? Természetesen a harmadik kötethez is tervezek majd hasonló bejegyzést, amennyiben kíváncsiak lennétek rá. :)

A jellemzésekhez ismét Kim Huggens Tarot 101: Mastering the Art of Reading the Cards című könyvét hívtam segítségül.