Mindenkinek megvannak az életében azok a karakterek, akik bármilyen körülmények között megdobogtatják a szívét. "Alacsony, tűzről pattant, kicsipkézi az arcodat"? "Hátborzongatóan nagy hatalmú nő tökéletes rúzzsal"? Vagy éppen a "félnótás, aki képtelen lakatot tenni a szájára"? Meséld el kommentben, neked ki lesz azonnal a kedvenced akár filmben, akár könyvben!

A teljesség igénye nélkül (hármat választottam ugyanis) elmesélem nektek, melyik karakter-típusok az én gyengéim, természetesen példákkal illusztrálva, mind a saját regényeimből, mind popkultúrából válogatva.

A morálisan szürke érzelmi katasztrófa

Hamar rájöttem, hogy rettentően unalmasnak találom az olyan szereplőket, akik feketén vagy fehéren gondolkodnak a világról – elvégre senki sem kizárólag jó vagy rossz. Sokkal szívesebben követem egy olyan karakter útját, aki megfordul a hős és a gonosz oldalán is, vagy akit nemes cél vezérel, de borzasztó hibákat követ el, hogy elérje azt. Az ilyen szereplőben rengeteg a potenciál: attól függően, milyen hatások érik, bármelyik irányba változhat, és valószínűleg rengeteget agyal azon is, helyes-e, amit tesz.

példák a saját regényeimből: Hieronymus Bell, Leonard Spencer és Philip Campbell, (Elveszett Napok) Gregory Lancaster (Az Őrült Hold alatt)

példák más művekből: Baru Cormorant (Masquerade sorozat), Viren (The Dragon Prince), Jesse Pinkman (Breaking Bad)

A "tököm tele van már veletek" főszereplő

Ő az, akinek pillanatok alatt elege lesz a rárótt szerepből, és alig várja, hogy végre visszakapja a nyugalmas, hétköznapi életét. A kalandot nyűgnek érzi, a veszélyre pedig egyre erősödő cinizmussal reagál. Szerintem nem kell ragoznom, miért szeretem őket írni és olvasni is. Az ilyen karakter kicsit olyan, mintha a józan, hétköznapi ész hangja lenne a történetben: nincs sem küldetéstudata, sem emberfeletti igazságérzete, ami a célja felé hajtja; ő csak élni szeretne, köszöni szépen – ettől pedig végtelenül humorossá válik, kiváltképp egy fantasyben vagy hagyományosabb karakterekkel körülvéve.

példák a saját regényeimből: Lenore St. John, (Elveszett Napok) Serene Nightingale (Kísértés Rt.)

példák más művekből: Geralt (Vaják sorozat), Rincewind (Korongvilág), Shrek

A kiszámíthatatlan, de aranyszívű gazember

Kicsit az első kategóriára hasonlít, de jóval kevesebb lelkifurdalással. Az ilyen karakter általában vagy a rossz oldalról indul, vagy pártatlan, és a főhős első benyomása nem épp a legjobb róla. Ahogy aztán a történet kibomlik, a karakter pedig egyre több alkalmat kap a bizonyításra, szép lassan előbukkannak a jó tulajdonságai is. Vakon bízni benne továbbra sem okos dolog, elvégre a módszereit még véletlenül sem lehet tisztességesnek nevezni, de létezik olyan személy (vagy olyan ügy), akiért bármit megtenne, ezáltal pedig értékes társ lehet. A történet végére vagy többé-kevésbé a jók oldalára keveredik, vagy tüntetően megőrzi a semlegességét (de az olvasó úgyis tudja, hogy a szíve mélyén azért mégiscsak jó ő is). Az ilyen karakterben azt szeretem, hogy nem "hódol be" a jó oldalnak, és válik makulátlanná, hanem igenis ragaszkodik a piszkos eszközökhöz, amikkel olyan jól bánik, és épp azért olyan pótolhatatlan, mert a rossz oldal kíméletlenségével képes elintézni, aki az útjában áll. Roppant érdekes alternatívája ez a "megváltás-történetnek", mert úgy adja meg a pozitív közreműködés lehetőségét a szereplőnek, hogy annak nem kell megválnia az összes olyan tulajdonságától, amik eredetileg érdekessé tették.

példák a saját regényeimből: Ambrose Campbell és Peter Huntington (Elveszett Napok)

példák más művekből: Moist von Lipwig (Going Postal), Soren (The Dragon Prince), Svirakir (Masquerade sorozat), Loki (Marvel)

Nehéz volt háromra szűkítenem a toplistát, már csak azért is, mert órákon át tudnám sorolni ezeket az átlagosnál kicsit specifikusabb kategóriákat és az okokat, amiért pillanatok alatt a kedvencemmé válik az adott karakter.

Neked vannak hasonlóan kategorizálható kedvenc karaktereid akár könyvből, akár filmből? Miért pont hozzájuk húz a szíved?