Holnap lesz tíz éve, hogy megjelent az első regényem, a Kísértés Rt. Úgy éreztem, e jeles eseményt mindenképpen meg kell ünnepelni, ezért egy kis időutazásra invitállak benneteket, és elmesélem, hogyan született ez a helyenként morbid és elgondolkodtató, de főleg teljesen őrült történet.

A kezdetek

Az írás és a rajzolás nálam mindig is kéz a kézben járt: már a legelső, gyerekként kitalált történeteimhez is komplett füzeteket töltöttem meg illusztrációkkal. A Kísértés Rt. egész koncepciója egyetlen rajzból indult ki, mégpedig ebből:

Múzeumi darab, cirka 2006-ból

Ennyi volt az egész; három karakter egy papíron, tollal és színes ceruzával megrajzolva. Rémlik néhány íratlan szabály, amit mindenképpen be akartam tartani:

• a Teremtő nő lesz, mert egy Anyaúristen sokkal logikusabbnak tűnt a tizenhét éves fejemnek, mint egy szakállas vén fazon ugyanilyen teremtő hatalommal
• a Sátán viszont egy dögös férfiú lesz, mert elegem volt a kliséből, hogy minden nő gonosz, a középkorú öltönyös üzletember karaktere se vett meg magának, és ha már valaki bűnre csábít, akkor nem úgy fog kinézni, hogy sikítva menekülj előle, nem igaz?
• a Halál, mint karakter akkoriban még csak csontvázalakban élt (haha) előttem, szóval rajta is csavarni akartam egyet, és Pandora vizuális ellenpólusát megalkotni vele

Egy füzetbe kezdtem firkálni és jegyzetelni róluk, mert nem tudtam őket kiverni a fejemből. Akkoriban ráadásul hatalmas Angel Sanctuary-lázban égtem, úgyhogy teljesen beleástam magam a Menny és Pokol hierarchiájába, és mire észbe kaptam, már a démonlányok is megszülettek. (Kulisszatitok: azért lettek hatan, mert Luciferrel együtt heten vannak, mint a gonoszok – ráadásul így megszabadulhattam az olyan problémás nevű múzsáktól is, mint Polühümnia és Terpszikhoré...)

Az első ötletem az volt, hogy amolyan sajátos Az ember tragédiája-paródiát írok belőle, de ahogy bonyolódtam bele a történetbe, és egyre jobban kibomlottak a szereplők, kezdtem úgy érezni, hogy az túl steril lenne. Azt akartam, hogy Lucifer, Pandora és Maara a mi világunk részeivé váljanak; hogy kapcsolatokat teremtsenek a halandókkal, beleavatkozzanak az életükbe és megváltoztassák azt. Hogy ők maguk is élő-lélegző karakterek legyenek, nem pedig puszta megszemélyesítései egy-egy funkciónak. Így került a középpontba a Serene lelkéért folytatott verseny, és szép lassan felbukkantak a halandó karakterek is.

Úgy alakult, hogy épp akkoriban Londonban és környékén töltöttem egy hetet, ez pedig megpecsételte a történet helyszínének sorsát: el sem tudtam képzelni tökéletesebb háttért az angol főváros nyüzsgésénél. Máig élénken élnek bennem az utcaképek, a szűrt fények és a nedves kő, amikor eső után előbújik a nap... szerelem volt első látásra, na, pláne tizennyolc évesen :D

Kicsit kevesebb mint egy évig tartott az első változat megírása – még épp érettségi előtt befejeztem. Természetesen nem sokban hasonlított a regényre, amit négy évvel később a kezetekbe vehettetek, de én rém büszke voltam rá.

Hogyan lett belőle könyv

Többször meséltem már, hogyan teltek a kiadóvadászattal töltött évek, szóval ezzel nem untatnálak benneteket. Legyen elég annyi, hogy miközben irodalmi pályázatokon indultam, és belevágtam Az Őrült Hold alatt írásába is, időnként elővettem a Kísértés Rt. kéziratát, és egy ponton beláttam, hogy jót tenne neki egy alapos átírás, mert bár a sztorit még mindig imádtam, már a hibáit is láttam.

Az átírás jóval több időt vett igénybe, mint az első verzió, de minden szempontból megérte: végre kerek egész történetté sikerült gyúrnom, és úgy éreztem, sokkal jobb eséllyel ostromolhatom vele a kiadókat :D

Annyira felbátorodtam, hogy még egy pályázaton is elindítottam: az Új Lenyomat és a Magyar Író Akadémia fiatal szerzőknek írt ki szépirodalmi pályázatot, ahol nem volt terjedelmi megkötés – hát fogtam magam, és beküldtem rá a regényt: arra gondoltam, ha nem is nyerek, talán kapok rá építő jellegű kritikát, ami segíthet benne, hogy tovább csiszoljam. Én lepődtem meg a legjobban, amikor 25 év alatti kategóriában nekem ítélték érte a különdíjat.

Időközben még a magánkiadáson is elgondolkodtam, mert, bár az olvasói visszajelzések szinte kivétel nélkül pozitívak voltak, a kiadók nem igazán haraptak rá. Elkészítettem hozzá a borítót, az illusztrációkat – még tördelni és nyomdakész belívet készíteni is megtanultam, mert tökéletes munkát akartam végezni :D –, hogy minden készen álljon, ha végül magánkiadásra kerül a sor... ám szinte az utolsó pillanatban megkaptam életem első érdeklődő emailjét egy kiadótól, a többi pedig történelem.

A Kísértés Rt. az első és mindeddig egyetlen könyvem amelynek hivatalos könyvbemutatója is volt 2011. december 16-án az Instantban (ahogy nézem, ma már Instant-Fogas komplexum a hely neve). Azóta egy második kiadást is megért új borítóval, de a régi varázzsal, és még ma, tíz évvel később is újabb és újabb olvasókat szerez magának.

Apropó, kimaradt jelenetek...

Egy régebbi bejegyzésben csokorba gyűjtöttem nektek néhányat azokból a részekből, amelyek nem élték túl az első verziót. Ha kíváncsi vagy rájuk, itt olvashatod őket.

Újragondolt illusztráció

Amikor megterveztem a könyv illusztrációit, mindig apró, husi karaktereket akartam rajzolni hozzá: egyrészt az akkori rajztudásommal ezeket biztos kézzel és egységesen el tudtam készíteni, másrészt úgy éreztem, a cukiságukkal még egyet csavarnak az alapvetően is meglehetősen groteszk történeten. Ha ma illusztrálnám a regényt, most sem tennék másként.

Mivel azonban tízéves évfordulóhoz érkeztünk, szerettem volna kedveskedni nektek néhány különlegességgel. Az egyik a Lucifer art print volt, amiből jó páran már be is vásároltatok – a másik pedig az egyik eredeti illusztráció újragondolt változata.

Utóbbinál négy héten át szavaztattalak meg benneteket Instagramon, míg végül kiválasztottátok a győztest: a második fejezetét. Fogadjátok szeretettel a belőle készült új, színes változatot:

Remélem, tetszett ez a kis nosztalgiázás, és meghozta a kedvetek egy újraolvasáshoz – vagy, ha még nem olvastátok a regényt, akkor ahhoz, hogy végre ti is sort kerítsetek a Kísértés Rt.-re ;)